Eljött a 2 hónapos kötelező szervíz ideje, Kicsidzsót elvittük a már sokat emlegetett doktornőhöz. Szegény kis húsgolyóm, oltást is kapott, de nagyon hősiesen viselte, ahogy kihúzták a tűt, már nem is sírt. :) 5110 gramm és 61 centi a paraméter, a nővére pontosan 3 hónaposan volt ekkora. Le fogja hagyni a növésben, de nem is baj, legalább lesz a nagylánynak egy saját verőlegénye, a diszkós időszakra. :D 

A tanácsadás után a hátamra vettem a laptopot, és elvittem egy szervízbe. Sok leírást kár is lenne erre pazarolni, mindenki látott már IT-seket, én csak Gombóc Artúrnak neveztem őket már itthon... :D Ígéretet kaptam, hogy 3 nap múlva visszakapom egyetlen kapcsom a külvilághoz, társadalmi életem virtuális terét, de persze a karó és a varjú látványa azért ott lebegett előttem... :D 

Ez az irtózatos hőség megviselte a kölyköket, mondjuk nem rossz irányba: a héten minden nap délután 1 és 4 óra között alvás volt, Minimanga húzta a lóbőrt, és olyan szerencsém volt, hogy Joszipovics is a nagyrészét átdurmolta ennek az intervallumnak. :) Ráadásul a pelenkával is spórolhattunk: amit megittak, kiizzadták, szóval sokkal kevesebbet pisiltek, tiszta haszon. :D Mini napközben a kis medencéjében pancsolt, nekem mondjuk ez nagy parám, a víz kizárólag 10-es erősségű szélvihar keltette hullámok esetén érte volna el csajos lábfejének magasságát, de én nagyon fosadozok attól, hogy hasraesik/beveri a fejét/ráesik a zongora, és belefullad, szóval jól van ez így. Így is el tudott játszadozni a locsolóval meg a vízimalommal, és így is elég kártékony tudott lenni, ha arról volt szó: a nyugágyban élveztem azt a 3 percet, amíg épp egyikük sem vonyított, a hátamat napoztatva. Egyszercsak hallom, hogy Mini vékony hangja egyre közeledik, majd vagy fél liter hideg víz zúdul a hátamra... Elhaló hangon közöltem, hogy ilyet nem csinálunk anyával, vagy vállalja a következményeit, ha anyából előtör az állat... :D 

Így a második hónapra már gyanús lett, hogy fiam nem tartja a fejét, ha a karjánál fogva emelem, ezért bejelentkeztem dévényre, állapotfelmérésre, a régi gyógytornászunkhoz. Nagy örömmel fogadott, nagyon jó fej csaj, mivel egy évig jártunk hozzá, egész jól összehaverkodtunk. Sokszor nevetgéltünk kedélyesen, amíg Mini hörögve visított a kezelések közben... :D Hiába, no, az anyai szív, mi? :D Megcsodálta a legújabb gyerekemet, és egyből rátért a lényegre. Mármint arra, hogy vajon kire hasonlít a kölyök, merthogy se ránk, se a tesójára nem... :D Ez csak amiatt kényelmetlen, mert a gyógytornász már a 3. volt, aki ezt megjegyezte. Az első a férjem... :D Mindegy, azt mondtam, hogy a lényeg, hogy nem fekete, a többit meg majd kimagyarázom. :D A férjemnek is volt egy beszólása, játszott a kicsivel, és így szólt neki: "Mosolyogj rám, lehet, hogy én vagyok az apád..." :D De mindegy is, aranyos, nem sír, és szép, szóval bárhogy is, felneveljük. :DD 

A nyár legmelegebb hetének végét a szokásos strandolással terveztünk eltölteni, szombat délután kivonultunk ezért a törzshelyünkre. A mókás az volt, hogy elfelejtettük elhozni a strandsátrat, ami a szoptatást kissé megbonyolította, de nyilván megoldottam, még olyan pici a kölyök, fel sem tűnik, ha a törölközővel a vállamon látnak, hogy ott egy baba is van. :) A nagylánynak viszont kifejezetten hasznosak ezek a délutánok, nem mondhatnám, hogy sokat mozog gyerekek között, így a strand a megfelelő helyszín, hogy a szociális készségeit finomítsa. Értem ezalatt, hogy vízijátékok cserélgetése, a mindig a másik bizbasz kell, a ne vedd el, nem a tiéd, és a hagyd, hadd játsszon vele a kisfiú is mondatok repkedtek egész délután, köröskörül a medenceparton. Egy pár hasonló korú gyerekekkel vállalta be a szombat délutáni vízparti időtöltést, velük beszélgettünk, hogy hogy lehet túlélni a dackorszakot. :) A késő délután folyamán felhők jelentek  meg az égen, annyira üdítő volt, hogy végre nem éget a nap... Másnap már esőre és 15 fokra ébredtünk, az éjjel nagy vihar támadt, és egy időre elűzte a kánikulát. Volt némi nosztalgia bennem, még azokból az időkből, amikor aludtam éjszakánként, hogy mennyire imádtam, amikor végre enyhülést hozott a nyár, és olyan jókat tudtam aludni, annyira pihenten ébredtem az ilyen viharos, esős, hűvös éjszakák után. Hát majd jövőre. :D 

Hétfőn már tűkön ülve vártam a reggel 9 órát, hogy telefonálhassak a guruknak, hogy mintha péntekre nekem be lett volna ígérve valami... Csörög, felveszik, következő párbeszéd: 

"Igen, látom, egy laptop, winchester meghibásodással."

"Az lesz az."

"De ezt a gépet még be lehet kapcsolni, és F4-gyel továbbenged a windowsba."

"Igen. De úgy gondoltam, hogy ez már bármikor tönkre mehet."

"De akkor lehet, hogy ki kell cserélni a HDD-t."

"Igen. Ezért is vittem le Önökhöz a gépet. Rá is írták a lapjára."

"De az kb. 20 ezer lesz."

"Igen. Már ezt is megbeszéltük. Kétszer is."

"Akkor szeretné megjavíttatni?"

(NEM BAZMEG, fesd át, és jó lesz tálcának, a fene a hülye fejedet, hogy a sovány malac rakná beléd, hát mi a jó fenéért vittem el hozzátok a gépet???)

"Igen, ha volna szíves."

"Akkor holnapra készen lesz." 

Szóval így kerülök én mindig egy lépéssel közelebb az elmúláshoz, amit egy hirtelen szívelhalás fog kiváltani majd egy szép napon, valami szakemberrel történő egyezkedés közepette. :D 

Hogy rohan az idő! Már 8 hetes Kicsidzsó! Minimanga is számolt ezzel, úgy látszik, 2 hónap volt a próbaidő az új jövevény irányába, és mivel az volt szíves nálunk maradni, hát Mini megkezdte az ellenhadműveletet, minek neve: testvérféltékenység. Talán maga a nagy Vekerdy írta, hogy képzeljük el, hogy mi mit éreznénk, ha a férjünk hazajönne egy másik csajjal, hogy ő mától itt lakik, és hogy szeretnem kell. Hát, ahogy a konyha és a szobák állapotát elnézem, komolyan tudnám szeretni, egyből a kezébe nyomnék egy mosogatószivacsot meg a porszívót... :D De Minit megértem, bár a megértésem mellé türelem nemigen társul, amikor egész nap tojik a fejemre, és kizárólag akkor akar valamit tőlem, amikor a kicsit a mellemre csapom, etetésképpen, de akkor meg rögtön kell, és azonnal, és már bömböl is... Este 7 körül már kizárólag cinikus megjegyzésekkel tudok kommunikálni, és őszintén csodálom a múlt anyáit, akik a spongya bob előtti időkben is tudtak komolyabb mentális zavarok nélkül gyereket nevelni. :D 

Kicsidzsót viszont ez nem érintette mélyebben. Továbbra is nagyon nyugodt és jókedélyű baba, néha igényel csak egy-egy fél napos ringatást, de nem folyamatosan, mint a nővére a boldog békeidőkben... :D Már mosolyog, nem csak úgy, hogy bele a semmibe, hanem ránk. Nagyon cuki, ahogy a levesestányér méretű fejét elönti a vigyor. :D Előszedtük a lányom régi játékállványát, amin sárga kacsák meg egy lila boci lógicsál, mondván, a milka csokira nevelést nem lehet elég korán kezdeni. Ahogy felétettem a játékot, elvigyorodott és gügyögni kezdett nekik. :) Zabálnivaló. :) Hason is egyre több időt tölt, szeret úgy is nézelődni, bár folyamatosan nyögdécselve erőlködik, és "békázik": béka pozitúrában tolja magát előre-hátra a behajlított lábaival. :) 

A hétköznapok a szokásos mederben folydogálnak: délelőtt főzök valamit, amit Mini nem hajlandó megenni. Na nem annyira szar a főztöm, most inkább sztrájkol, vagy a melegtől, a rosseb tudja. Vettem neki béres cseppet, eredmény: most már azt sem eszi vagy issza meg, amibe a cseppeket belekeverem... :D A kicsi reggel akkor alszik vissza, amikor a nagy felébred, majd délben cserélnek, kora délután újfent váltás, szóval a nap jelentős részében valamelyik kölköt pisszegem, hogy ne ébressze fel a másikat. Ez így nyáron nem gáz, mert ott az udvar, de a legnagyobb hőségben, vagy pont a nagy esőben ez nem opció, akkor marad a ringatás/spongyabob/rajzolás/vigaszcici. :) Este persze cifrább a helyzet, akkor bezzeg egyszerre éhes-szomjas-álmos-szaros mindenki, anya meg ugye csak egy van, így én is csak egy vagyok, oszt ebből van némi logisztikai kavalkád, amit hangos gyereksírás kísér. A zuhany hoz némi felüdülést nekem, bár Mini mostanság bejön utánam és követelni kezdi, hogy szedegessem le neki a parfümjeimet (oppardon, ódötoaletteket, meg a két féltve őrzött ódöparfümöt, és akkor már azért ódöelegemvan... :D ). 

A bolondériában, hogy az épp elmémet megőrizhessem a napi tizenötezer micsinál kérdés ellenére, néha elszököm motorozni. A legjobb, amikor vásárolni megyek motorral, na ne kenyér-tej kombót tessék elképzelni, szombaton beugrottam a citybe és megvettem a belváros legbotrányosabb bikinijét. :D Hú, szerintem nagyon állat, inkább hasonlít egy sima fehérneműre, mint fürdőruhára, fekete és vastag, ciklámenszínű csipke díszíti. Mondjuk, a próbafülkében lehámozni magamról a motoros csizmát meg a farmert a 40 fokban nem egyszerű, de van az a vásárlási kényszer... :D Amikor hazaérek, Mini szalad elém, hogy 'anya, hát visszajöttél?", olyan édes. :) A kicsi meg általában a pihenőszékében nyekereg elégedetten az árnyékban, a múltkor sikerült is felébresztenem, gondoltam, egy kis gázfröccsel ráijesztek, csak ő meg pont kipufogómagasságban lakik. :D Hadd szokja. :D

Ja igen, még vezetni is járok, hát, nem megy gyorsan a projekt, az óránkénti 6 km megtételével elég lassan araszolunk a kötelező táv teljesítésééig. Főleg ha még sikerül ettől is jobban megkedveltetnem magam az oktatóval, akkor végképp esélytelen leszek a jogsira... Egy keskeny, szarul belátható kereszteződésben majdnem kimentem egy jobbról jövő autó elé. Jelzem, m a j d n e m. Na, ez egyből összeszarta magát mellettem, hogy hát nem láttam? Én meg helyből rávágtam, hogy nem, nem láttam a fejedtől. Hát, nem leszek a kedvenc tanulója, az fix. Legalább őszintén örülni fog, ha sikerül a vizsgám. :D Mondjuk, tényleg nagy feje van. :D 

A hőségre tekintettel strandolni indultunk. A lehetőségek tárháza kimeríthetetlen: van zsúfolt, van drága és van még drágább strand. Kiválasztottuk azt, ahol van használható gyerekmedence, nem pedig a felnőttmedence első 1 méterét csinálták sekélyebbre, és oda kitelepültünk. Ide csak délután tudunk kitámolyogni, részint Mini déli alvása miatt, részint azért, mert a strandon egy darab árnyék sincs. Egy fél se. Még egy árnyéknak látszó délibáb se. Kicsidzsó meg szétszárad, ha reggeltől estig kint kell lennie ebben a melegben. Szóval 4 után olcsóbb is a strand, ami azt jelenti, hogy 2 és fél órára alig 3600 magyar forintocskáért ülhetünk a kismedence partján, egy kurva vödörrel meg a labdával. Annyiból kedvező a helyzet, hogy mivel itt van rendes gyerekmedencéből 3 is, gyakorlatilag csak kisgyerekesek vannak kint, szóval nem a topzustand 18 évesek között kell sunnyognom, és persze azon sem lepődnek meg, hogy a kis sátrunkban etetem-pelenkázom a dedet. Mer' ugye a diszkrét szoptatás, az addig rendben van, de amikor 2 méterenként más-más családok vannak egymás mellett, akkor nem lehet nem észrevenni, ahogy bénázok, egyik kezemben a kicsivel, a másikban pedig egy óriási törülközővel, hogy a nagy diszkrécióban azé a ded ne fulladjon meg. :))) 

Hát ezt is megértük, Kicsidzsó 2 hónapos lett! :) Olyan sok nőtől hallottam, amikor a többedik gyermekük megszületett, hogy jaj, hogyhogy nem unatkoztak az első gyerekkel? Hát, nálam ez pont a fordítottja: én azon merengtem, hogy hogy a sovány malac faszába nem bolondultam meg  naggyal. :) Szóval továbbra is tetszik a dolog. :))

P.S.: A lapos toposz kiírta, hogy ajvé, HDD fatal error, szóval az elmúlt 9 napot szervízben töltötte a kicsike, azért nem jelentkeztem eddig. (Erről jutott eszembe, hogy mi a különbség a végzet meg a porcelán tányér között? A tányér az csak tányér, de a végzet, na az fatál is. :D)

Bocsánatot kérek az elnézésért, de muszáj behoznom a hátrányt, némi rásegítéssel, ahogy szegény Lance Armstrong is volt ezzel, még boldogult biciklibajnok korában. :D Szóval a naprakészség elérése érdekében a kimaradt heteket egy posztban tárom a nagyérdeműm elé. .)

Az első hónapunk meglepően nyugisan alakult. Én a lányom születése után kényszeres hazudozónak, de minimum Münchausen-szindrómásnak tartottam azt, aki arról beszélt, hogy van olyan újszülött, amelyik nem üvölt egész nap. Ezesetben marhára örültem, hogy vééééégre akasztották a hóhért, hisz én is megtapasztalhattam, hogy valóban nemcsak városi legenda, hanem tényként létező valóság, Kicsidzsó egy nyugis baba. :) A 6. héten volt 2 nap, amikor kibújt belőle az ördög, és ebéd után már nem aludt estig, viszont cserébe ringatni kellett folyton folyvást, hogy ne nyüszítsen, de szerencsére ez is csak 2 napig tartott, úgyhogy még csak csodának sem aposztrofálhattam, hisz az 3 napig tart. (Meg ugye minden Skoda is 3 napig tart, feltéve, ha apám lesz a tulajdonos, vagy az üzembentartó :D) 

A nagylány a hetek alatt igen lassan közeledett a Kistesóhoz, ahogy belső körökben tréfásan nevezzük a magát mindennap kétszer tarkónfosó kis jószágot, de továbbra sem mutat vele szemben agresszivitást. Nem így a macskákkal... Sajnos velük némileg durvább lett, aminek folyománya, hogy a szőrmókok kevesebbet tartózkodnak nálunk, a csajon meg több a karmolásnyom. Ha a konyhában ténykedve meghallom, hogy azt bömböli, hogy "Ölellek meg!!!", akkor tudom, hogy épp szakított az aktuális macskaszerelemmel... :D Akkor persze kimegyek, profi mediátorhoz hasonlóan rendezve a vitát szétválasztom a feleket, és az egyiket megölelem, a másikat pedig felrúgom, a miheztartás végett. Persze naggggyon kell figyelnem, nehogy eltévesszem a feladatokat, és a lányom billentsem fenéken, a bolhafészkeket pedig szeretgessem. :) 

A 8. hétre Kicsidzsó elérte az 5 kilót. A baj, hogy csak széltére nő, hosszára nem... Én nem tudom, kire ütött ez a gyerek. A férjem is nézegette, még olyan 3 hetesen, és meg is jegyezte, hogy sürgősen kezdjek el gondolkodni azon, hogy kinek volt a felmenőim között szőke szemöldöke... :D Valóban, ha ránézek a fiamra, hát elég nagy szarban vagyok: nagy feje van, szőke haja, rettenet kövér, és rövid lábú, szóval elég nehéz lesz kimagyaráznom... :DDD 

A szoptatással kapcsolatos problémákat még nem sikerült teljes egészében megoldanom, de javítottam a technikán, így elviselhető a fájdalom. Hát mondjuk, nem egyszerű keringő: szegény picúr ugye valami izomtónushiányos állapotban próbál meg kajálni úgy, hogy ne feszüljön a nyaka, anyából meg ömlik a tej, és fullad bele... Komolyan mondom, olyan érzés, mintha eret vágnának rajtam, annyira jön sokszor a tejem. De egyébiránt jó dolog ez, nézni a redős kis tarkóját, ahogy eszik, és látni az elégedett arcát, amikor jóllakott. :) A lányom is, és Kicsidzsó is csinált olyat, hogy szopás közben a félig leeresztett szemhéja mögül nézelődött, mint egy kutya, amelyik azt lesi, nehogy ellopják a kajáját. :D 

Mivel ilyen nyugodtan és kiszámíthatóan telnek a napjaink, én is hamarabb visszatérhettem a társadalom berkeibe. Na, nem feltétlen önszántamból, igen, jól sejtitek, megint a hivatali ügyintézés csábított ledér szirének módjára. Na jó, nem a nyígás, nyilván nekem is érdekem, hogy küldjék a hattttalmas családi támogatási csecsemőgondozási segélykőccsönt, emiatt volt 1 körünk a bérszámfejtésen. Aztán még egy, mert a munkahelyemre leadandó adókedvezményes igazolást le kellett pecsételtetni egy másik némberrel is, aki a szomszéd utcában székelt, így a két kicsivel végigvonulhattunk a város összes kormány- és ablakán. :) Egy élmény volt. :D

Azután ott volt ugye a gyerekek kötelező szervízelése: a 3 éves és az 1 hónapos tanácsadás. Muszáj volt menni, ugrik a garancia, ha kihagyjuk... :D  Ez is jól indult: a doktornő fél órás késessel tudott behívni minket, ezért 11 óra után kerültünk be, ami azért tök szuppppi, mert Minimanga olyankor már álmos (gyakorlott szülők már vágják a rímet, hogy "és hisztis" is), a kicsi meg éhes volt már. Lemázsálták mindkettőt, megmérték a longitudinális fejlődésüket, Minibe belevágták a szurit, és jöhettünk is. Na jó, nem, még jött a szokásos hülyeség a doktornő részéről: a matricaőrület, miszerint a hörögve ürvöltő lányom majd ő megnyugtatja egy matricával, és mivel nem sikerült, már ki is mondta a diagnózist: "Hááát, én látok autisztikus jegyeket..." Elég morcosan szóltam vissza, de tényleg unom, hogy neki kvázi fogalma sincs a témáról, és meg eleve jobban ismerem a kölyköt, meg azt is láthatta, amikor házhoz jött ki, hogy akkor tök nyugis a lyány, de mindegy is, a védőnővel kibeszéltük a szitut. :) Kicsidzsó is sírdogált, nem szeret vetkőzni, öltözni mégannyira sem, de most legalább oltást nem kapott. :)

És ugye itt van még a félbehagyott projektem, a jogosítvány. Hát, ahogy ez a dolog áll, hamarabb lesz nyugdíjasbérletem, mint jogsim... :D Amikor már egész szépen látszott, hogy a fiam délelőtt stabilan 3 órát alszik, akkor visszamentem vezetni. Nagysikerrel, a 3 részletben való 5 óra alvás tették a dolgukat... :D Már egész kezdtem visszarázódni (újra ment, hogy a karkötős kezem a jobb, a fájós lábam a bal, na azzal nem fékezünk, a piros szegélyű táblán 30-as felirat nem vén tinédzser parti, hanem sebességkorlátozás, meg ilyenek...), amikor bejött ez az egetverő kánikula, és akkor visszanyalt a fagyi, mert még az oktató is keverte az irányokat. :D Kisméretű fekete autó, klíma nélkül, hát na. 

Apropó vezetés: táráááááám, 3 és fél év után végre újra szól a hatlövetű, azaz újra kifogástalan műszaki állapotban az én örök szerelmem, szóval ha épp úgy van (és "általában úgy van", ahogy a nagy gondolkodó, Fluor Tomi is megénekelte), mehetek motorozni. :D Ajvé!! Az elmúlt 1 hétben már 250 km körüli távot csavarogtam, és állatira élvezem. Már az is annyira jó, amikor csak a boltba ugrom el, de volt egy köröm Tokajba, ahol gyorsan elnyaltam egy fagyit a Tisza parton, és utána már mehettem is haza a következő szoptatásra, de akkor is fantasztikus volt. Nem fakultak a reflexek, egyből minden úgy ment, mint amikor 3 éve letettem a gépet. :) 

Ha már így rajtam van a mehetnék, az egyik hétvégére strandot terveztünk. És eljött a péntek (meg Joe Black is, agyhalál formájában), és eljövék a szomszéd házához a nagyeszű kőmívesek, majd megrendelék a sittnek a konténert, és az lebaszattatosz pontosan a kocsibejárónk elé... Én csak néztem, mint kezdő prosti az utazási csekkre, hogy akkor ez most így hogy. Kimentem, és az egyik, a májtranszplantációs listán előkelő helyet elfoglaló munkással megpróbáltam beszélni. Idézem:

"Mester, mikor viszik el a konténert? Sajnos így nem tudunk kiállni az autóval, és délután dolga van a férjemnek."

"Hát, csókolom, majd, ha tele lesz..."

"Nézze, ma péntek van. Ugye nem gondolja, hogy egész hétvégén itthon fogunk ülni???"

"De hova mennének, nagyon fontos programjuk van?"

- na itt kicsúszott egy bazmeg - 

"Nézze, 35 fok lesz. Mennék strandra, meg 2 gyerekkel ugye adódhat bármi..."

"Hát, akkor majd most megrakjuk, és 4 körül akkor jönne a teherautó érte."

"Akkor legyen így, de tutira..."

Kb. fél óra múlva csak hallom, hogy nem hallom a rögöket kopogni a konténer alján, hát ezek elmentek sziesztázni. Szerencsére hazaért a férjem, és ő már a kettes pályán folytatta ezt a stratégiai játékot: felhívta a munkavezetőt. Fél 3 után jött a konténerszállító, és ugyan anyám biztos csuklott egész könnyedén, de legalább ki tudtuk nyitni a saját kapunkat... 

A kétgyerekes létnek megtaláltuk tehát a napfényes oldalát. :) Azzal együtt, hogy persze vannak nehézségek, főleg logisztikaiak, még mindig könnyebb most, mint annak idején volt a lányommal, egy babával. Nyilván a gyakorlat is több, de a kicsi is sokkal könnyebb eset. :) Persze, este azért várom már a 8 órát, hogy a lányommal eljárjuk Barneyból a puszi-nótát, és lefektessem, és aznap már ne kelljen megválaszolnom több "micsinál" kérdést, és Kicsidzsó is lassan álomba szopizza magát, és végre az esti csendben hallhassam a gondolataimat. :) 

A kritikus 13. nap eltelt, megkezdtük a 3. hetet, de Mangaboy még mindig egész nyugisan tűrte a kültéri létet, így megkezdtem a kinti levegőhöz való hozzászoktatását. Az időjárás is kezdett elfogadhatóvá válni, ezért egyik délután bekötöztem a kicsit a hordozókendőmbe, és levittem az udvarra. Na, ez a hordozókendő egy csuda dolog, a bemutató videón oly egyszerűnek tűnt a felkötése, de persze élőben ezért meggyűlt vele a bajom. Hát valami úton-módon magamra rögzítettem a kicsifiút, bár őszintén szólva, egy guriga ducktape-pel lehet, hogy stabilabb lett volna... :D Bogaram először sírt, majd bealudt, nemigen hatotta meg a pillanat történelmi volta. :D 

Hogy az idillbe némi zavar is vegyüljön, apámékat vártuk a hétre. Meg is érkeztek, hozták is a formájukat, mert az első kérdés egyből az volt, hogy mit lehet enni. Én laza spleen-nel válaszoltam, hogy van egy zacskó cordon bleau, ha nagyon éhesek... Nem fogadta kitörő lelkesedés az ötletet, ezért apám egyből a telefonjához nyúlt (az egyik kezével, a másikban - a nagy ijedtségre - már egy fél szál kolbászt szorongatott), és lerendezett egy kis vaddisznóhúst másnap ebédre. Aztán a sikert és a kisunokákat ünnepelendően viharos gyorsasággal eltüntettek egy fél üveg szarvasszörpöt (az égetett szeszek világában kevésbé járatos olvasók kedvéért: jaegermeister). 

Másnap kirándulást terveztünk délelőttre Lillafüredre. Milyen jó, hogy vettünk egy batár nagy családi egyterűen nagyterűt, mert így 1 kocsival is el tudtunk menni. Minimanga már megismerte a helyszínt, rugós katicástól, csúszdástól, de a nagy örvendezés ellenére egy percre nem állt meg, felhúzott mérgezett egér módjára kellett vele sétálni. Szóval 3 másodperces flash-jeim vannak a vízesésről, meg a függőkertről. A séta végén a bazársoron kötöttünk ki, rutinosabb szülők már a fejüket fogják... Így van, Mini már bele is vetette magát a borzalmas színű labdák, a csattogós lepkék és a látáskárosultak támogatásával gyártott napszemüvegek tömkelegébe. Apámra rá is jött az ajándékozhatnék, így Mini begyűjthetett egy piros, felfújható lovacskát és egy felhúzhatós katicabogarat. Az eladó, látván, hogy egy nagylelkű személlyel és egy dackorszakos 3 évessel van dolga, egyből egy jelentősebb marketingsikert látott a dologban, de odamentem, és közöltem, hogy ne szedjen elő minden kacatot, bőven van elég választék itt is, és 2 bizbasztól többet amúgy sem veszünk. :D Én tudom, hogy az idegenforgalom számára az év a nyári 3 hónapból áll, de az aznapi baleklistát nem akartam vezetni. :D 

Egy közeli vendéglőből vittünk haza ebédet, majd miután lefektettem a szaporulatot, apám kitalálta, hogy ő akkor most elhozza az ominózus vadhúst. El is indult 1 óra körül. Majd hazaért fél 5-re. Ó, no para, mon amie, semmi gond, ez gyorsan megsül! A vaddisznó?! Na, neki is álltak a wokban való sütögetéshez, én pedig magam mögött hagyva a káoszt, elmentem motorozni. Ezért még jövök eggyel a szülésznek, ha nem gátvédelemben szülök, esélyem sem lett volna 2 héttel a szülés után motoron üldögélni... :D 

Az étel este 9-re lett kész. És még akkor is rágós volt. 

Csütörtökön apámék visszaindultak az aranytartalékáról híres alpesi édenbe, férjem pedig vissza is mondta a péntekre beígérkezett nővérééket, akik még hétfőig nálunk vendégeskedtek volna. Egyszerűen nem volt idegzetem most vendégeket fogadni, és mivel már egész jól boldogultam otthon, egyáltalán nem lettem volna beljebb azzal, hogy sógornőm esetleg megfőz 2 napra, de itt téblábolt volna anyósom, és miután hazamennek, komplett ágynemű- és törülközőmosás, meg fürdőszoba fertőtlenítés várt volna rám. 

A kicsivel egyébiránt minden jól ment, egyedül a szopizás okozott problémát: az istennek sem akarta jól bekapni a bimbót, hanem valami olyasféle technikával dolgozott, amit én élve megnyúzásnak aposztrofálnék. Éjjelente ettől eléggé meg tudtam zuhanni. Amúgy egész jól kialakult a napirendünk: éjszaka 2 óránként szoptatás, reggel 5 körül ébredt a kicsi, a nagy úgy 6 és 7 körül, akkor még egy kis Spongya Bob, meg nekem kávé, öltözés, hasonló reggeli szarakodás, majd 9-10 között a csajost lepasszoltam az udvarra, Mangaboy akkor elaludt még délig, így én is főzhettem meg felügyelhettem a nagylányt. Délben ebéd csajosnak, a fiam akkor ébredt, és ha szerencsém volt, akkor vissza tudtam altatni, így még én is tudtam pihenni valamennyit. Lányom 3 körül felébredt, délután jó idő esetén udvaron játék, rossz idő esetén bent kínlódás, hogy "ez sze jó mesze". :D Este 5 körül szabadul csak el a pokol, Joszip onnantól már feszt mellen lenne, de ugye az elsőszülötti jogok meg élnek a fürdetéshez, vacsorához, fektetéshez... Kicsi bele a pihenőszékbe, lábbal ringatás, amíg a nagy eszik. Kicsi irány fürdeni, és utána pont addig kómázik a meleg víztől, amíg a nagyot le tudom tusolni. Este negyed 8-kor Spongya Bob átveszi tőlem a nagylányt, gyakorlatilag a Kaptárból ismert zombik ábrázatával, nyálcsorgatva figyeli a tévét, addig a kicsi a ciciket gyötri, és 20:00-kor megadom a leszállási engedélyt a kölykök szemhéjának. :) Utána nekem is jön egy alaposabb testápolózás/hideg sör/dinnye. Este 10-11 körül a kicsi felébred, én pedig az épp futó Alien-tetralógia közben megetetem. Hadd kapjon egy kis stresszhormont, amíg rettegek, hogy Ripley vajon hogyan kezeli az idegenkérdést, nemzeti konzultáció nélkül, Ridley Scott rendezésében. :D Innentől 2 óránként újra etetés van, én pedig két szoptatás között álmodhatok. Mindenféle űrszörnyekről. :)))

Az előző részből kimaradt: a kórházból hazaérkezésünket követő reggelen majd' megpusztultam, hogy végre egy jó erős, fekete kávét ihassak végre, mert bent erre nem volt lehetőségem, csak a meleg víz - instant csoda variánst tudtam elkészíteni, a kórterembe mégsem vihettem be a turista palackot meg a kotyogót. :D Szóval szombat reggel várom a férjem a beígért tejszínhabos álommal, ő meg is jelenik, majd az első, boldog korty... És majdnem kifújtam, mint fóka a bálnazsírt. Kérdezem életem förtelmét, hogy ezmiez. Hááááát, még volt a kávéfőzőben kávé, és ő nem főzött frisset. Mondom neki, apa, de én azt hétfőn főztem, ma meg szombat van, nem volt gyanús, hogy TE nem kávézol, én meg napokig itthon sem voltam, hogy akkor az már emberi fogyasztásra nem alkalmas?! Nem, nem volt gyanús. Inkább kinemszarjale volt. :DD 

A pünkösdi hétvégével nyertem egy napot, ami a gyerekorvosi-védőnői látogatást illeti, szóval ezen a csodás májusi hétfőn épp a porszívóval vadásztam le a sarkokból az engedély nélküli lakáshasználó ízeltlábúakat, amikor nyílik az ajtó, és az ember egy gyerekkori barátja lépett be. Majdnem dobott egy hátast, amikor meglátott az ágyon egyensúlyozva a csővel... Jajaj, pihenned kéne... Majd pihenek mindjárt, és még csokit is fogok enni, mert gondolom, azt a desszertet nekem hoztad. :DD Szóval tiszta Katalin hercegnő-fílingem volt: egy rendberakott szobában feküdhettem az ágyban, egy vödör toffifee-val. :D Persze a fodrász ezúttal is elmaradt, mindegy, csokit enni kócosan is tudok. :)

Másnap vártam a doktornőt. Illetve dehogy vártam, mert szóltak, hogy délidőben tudnak jönni, én meg akkorra egy jó kis pihentető alvást terveztem be, szóval nem volt őszinte a mosolyom. Végülis még időben érkeztek, Minimanga ebédjét kitoltam egy kicsit az időben, meg térben is, mert amíg ezek ketten a kicsit vizslatták a kisszobában, addig csajos a nappaliban étkezhetett. Mangaboy elég álmos volt már, így az újszülöttkori reflexeket nemigen akaródzott neki produkálni, én meg ugye egyből haltam meg a parától, hogy na, mégegy neurológiás körünk lesz akkor... :/ Addig-addig evett a penész, hogy délután, a kicsi alvása után elkezdtem próbálgatni ezeket,és nagy megkönnyebbülésemre szépen hozta is a papírformát. :) Viszont elég valószínű, hogy ezen kölykem is izomtónus eloszlási zavaros, így Dévény Anna a nevére fog venni, ha már minden gyerekem az ő módszerének lesz elkötelezett híve. :D A fiam csak bizonyos pózokban hajlandó szopizni, ez elég idegesítő mondjuk hajnal kettőkor, hogy úgy kell forgatni, mint a kurva műholdvevőt, hogy hol jön be a kép, és még így is haladás, hogy legalább rájöttem, mert addig csak egy mellből fogadta el a tejet. (Azt magasról le...,ta hogy az ellenoldali csöcs meg kidurranni készül... :D ) A védőnő szerint ez jelenthet ilyesféle problémát. Szóval majd elviszem állapotfelmérésre a gyógytornászhoz, és majd meglátjuk. Ahogy a vak komondor mondta. :D

Amúgy nagyon jó fej a kicsi, eszik-alszik, csak néha nyűgösködik, de akkor is egy-két perc alatt megnyugszik az ölemben. Még izgulok persze, hogy megússzuk-e a hasfájósságot, a lányomnál a 13. napon robbant ki ez a dolog, és onnantól elég durván adta elő a dolgokat, de Töki már most nyugodtabbnak és érettebbnek tűnik, mint a lányom. Emiatt, őszintén szólva, jobban is élvezem vele az anyaságot, valahogy most gördülékenyebbek a dolgok, de persze most emiatt van agyalnivalóm, hogy basszus, akkor most jobban fogom szeretni a fiam, mint a lányom, jajistenem, hogy lesz ez, szóval már lelkifurkám van, hogy a kicsivel valahogy jobban megy ez az egész, jobban rá vagyok hangolódva. Minimanga még egyelőre nem vett észre sok változást, az ő kis élete zavartalanul folydogál a szokott mederben, bár, ami megint csak kiakasztott, látványosan semmibe vesz. :/ Most apa az isten, ami nem baj, csak így, egyik napról a másikra, hát na. :( Gondolom, fog ez változni, neki is idő kell, hogy megeméssze, hogy napokra eltűntem, meg hazahoztam egy kis tejszagú izét. :)

Nem találom az egeret. Ja, megvan. 

Pontosan 1 héttel a szülés után mertem először komolyabban a tükörbe nézni, hát, a második gyerek után az embernek nincsenek illúziói, bár reménykedtem, hogy a marha erős utófájások azért felgyorsítják a bálnaállapot előtti időkbe való visszatérést. És így is lett, szerencsémre nem csíkosodtam ki, a hasizmom pedig egész tűrhető maradt, szóval némi tornával, meg egy adag jóindulattal még valami asszonyállati formám is lesz még a nyáron. :D Amúgy a fájások és a vérzés is felerősödött a hazajövetelem követően, hát igen, azért a kórházban más nem, feküdni többet lehetett. Napról napra tért vissza az erőm, de persze 7-10 nappal a szülés után még éreztem a korlátaimat. :) 

A szülés előtt az éjszakázástól tartottam leginkább, de egész tűrhetően alakult: fiam 2 óránként ébredt az első 2 hétben, szóval nem kellett éjjel órákig szoptatnom, vagy vigasztalnom, kaja után csak hátranyaklott a kis feje, és már vihettem is vissza aludni. :) Nem mondom, hogy nem voltam fáradt reggel, de a rendszeresség nekem legalábbis nagyban segített. A másik dolog a köldökcsonk volt, nekem hiába második baba, én bizony alig mertem hozzányúlni... Egy kicsit vérzett is, és mivel a legújabb trend szerint most már nem hintőporozunk, mint 3 éve, ezért a seb is teljes valójában látszott, fú, na, hát nem szívesen piszkálgattam. 

Jelen gyermekünknél is észrevehető a frontok hatása. Ha szeles az idő, egész nap ölben lenne a kicsi kandúr, persze, hogy a tesója is ilyenkor érzi magát elemében, már ami az idegesítő figyelemfelkeltő módszerek alkalmazását illeti, szóval ha a cseresznyefát látom lengedezni, akkor már tudom, hogy váltott műszakban fognak ortályozni a szaporulaték, de szerencsére már hazudják a jó időt a mete-urológusok. :D 

Viszont szeles idő ide vagy oda, én a B terv szerint nekiláttam beszerezni mindenféle hasfájósság elleni szérumot-varázsigét-vajákosságot. És ennek kapcsán, végre, valahára, nagysokára, ajjajjaj, de: elmehettem motorozni!!!!!!! (merhogy majd én elmegyek a gyógyszertárba...) Férjem rendberakta apámék két motorját, és mivel csak pár nap múlva tervezték elvinni őket, én is terveztem, hogy meghajtom az egyiket, mint Singer a varrógépet. Férjem: "á, még fáradt vagy, még gyenge vagy, nem kéne". Én: "ahan, főzni meg mosni nem vagyok fáradt, akkor motorozni sem..." Győztek az észérvek, és végre újra benzinszagúan mehettem haza. :D Állati élmény volt. :)))))

Alapvetően egész nyugodtan telt el ez a hét. Tudom, hogy ez nem tarthat túl soká, hisz csak az első napokban alszik ennyit egy újszülött, és amikor már éber, és igényli a foglalkozást, akkor lesz majd harc a naggyal persze, de egyelőre élvezem a csendességet. :) És a töménytelen mennyiségű alkoholmentes sört is. :) 

Ahogy a szülőágyon feküdtem, és néztem a karomban nyöszörgő, magzatmázos új életet, már éreztem, hogy ez most valami más. Elöntöttek az érzések, sem fáradtságot, sem fájdalmat nem éreztem, csak azt a megmagyarázhatatlan, elsöprő tudatát annak, hogy fiatal vagyok, hogy erős vagyok, hogy olyan életerő pezseg bennem, amit még sosem éltem át. Csodálatos volt. A kicsit elég hamar elvitték, én még órákig a szülőágyon maradtam, hajnalban nem akarták megzavarni a gyermekágyas részleg csendjét. De jól éreztem magam, a gondolataimba merülten, boldogan, megkönnyebbülten, elégedetten. :)

A kórteremben egész jól teltek a napok, volt 2 nagyon jó fej, és 1 igazán hülye szobatársam, de a kétharmad az itt is kétharmad, szóval okom nem volt panaszra. :D Az első napot kettesben töltöttem az antikedvenccel, aki akkor még egész elviselhető volt, bár amikor felébresztett azzal, hogy Mangaboy nyöszörög, akkor azért rámordultam, hogy "Tudod, hogy mivel kezdődik a kétgyerekes szülők túlélési kézikönyve?! Azzal, hogy nyöszörgésre nem ugrunk." :D A közelgő hidegfront hatására beindult a futószalag, annyian jöttek be szülni, hogy bennünket ki is pateroltak 3 nap elteltével. (Bár bennem felsejlett egy kósza gondolat, amikor egy éjjel 9 (!) császármetszést zavartak le, hogy csak nem pünkösd miatt akarják a szülészek bebiztosítani a wellness hétvége zavartalanságát?! :D) 

Mangaboyjal az első napok egész biztatóan teltek. 2-3 óránként ébredt, ami a lányom 50 perces ciklusai után utópiának tűnt, és mint egy jólnevelt paranoiás vártam, hogy mikor borul a rendszer. Bentlétünk alatt azonban a kicsifiú nagyon példásan viselkedett, így kezdtem reménykedni, hogy talán nem fogom még a gyermekágy 6 hete alatt a diófára kötözni a nyakam. :D 

De ne csak rózsaszín felhőket írjak. Ugye mindenki a szüléssel van elfoglalva, és sokan azt hiszik, hogy a szüléssel végetérnek a szenvedések. Lófaszt. Arról sem a kismamaújságok, sem a szakkönyvek, sem öreganyáink nem beszélnek, hogy milyen érzés is frissenszült anyaként az első 1-2 hétben a szoptatás... Ugye, ugye?! :D Amikor a baba sebesre rágja a melled, a méhed pedig 3 nap alatt akar visszacsökkenni a 9 hónappal azelőtti méretére, nem kismértékben görcsölve... Ezt a részét én sem tartottam annyira az agyamban, szóval le is hervadtam rendesen, de legalább az az örömöm megvolt a véraláfutásos kicsi bimbóim látványa mellett, hogy a hasam rohamgyorsasággal húzódik vissza. :)

A hazamenetel napja gyorsan eljött. A lányom hiányát elég nehezen éltem meg, de őszintén szólva, jól éreztem magam bent, volt kaja, még ha kevés és kritikán aluli ízű is, a 2 szobatársammal jókat beszélgettünk, néha ki is akadtak tőlem, szegények, a császármetszés áldásos hatása miatt nem voltak olyan virgoncak mint én, és látszott, hogy nagyon szeretnének a helyemben lenni. :) A nővérek elég fapofák voltak, nem vették a lapot amikor megkérdeztem, hogy mi is kapunk-e fodrászt és kozmetikust, mint Katalin hercegnő? :D A bőrfeszesítő testápolótól és a hordozható dvd-lejátszótól azonban mindenki padlót fogott. :D 

Otthon az első 2 nap egész nyugisan telt, délelőtt a férjem levitte csajost az udvarra, én meg Mangaboyjal pihentem a házban. :) Sokkal jobb erőben voltam, mint az első szülésem után, de azért még jól esett a fekvés. Próbáltam azért egy-két órát talpon lenni, a konyhai dolgok sajna rámmaradtak, hacsak nem akartam, hogy a gyerek a 3 napos pizzaevészet után teljesen ráálljon a mirelitre, és már én is majd megdöglöttem egy kis sajtos tésztáért. :D Persze azért ilyen incidensek megtörténtek, hogy a hazaérkezés után kezdünk el azon agyalni, hogy akkor a 2 szobát hogyan osszuk be, hogy ki lesz privilegizált helyzetben az éjszakai alvást illetően? Minimanga nyert, szóval ő most egyedül van 1 szobára, mi meg hárman éjszakázunk. Cöh, majd kamaszként leverem rajta. :D 

Szóval az első hetünk nagyon nyugisan telt. Én életemben nem éreztem magam ilyen boldognak és felszabadultnak, a hormonok tették a dolgukat, én pedig élveztem az anyaságot, a könnyű szülést, a gyors regenerálódást és persze a gyerekeimet. :) Most már kettejüket. :)