Eljött a 2 hónapos kötelező szervíz ideje, Kicsidzsót elvittük a már sokat emlegetett doktornőhöz. Szegény kis húsgolyóm, oltást is kapott, de nagyon hősiesen viselte, ahogy kihúzták a tűt, már nem is sírt. :) 5110 gramm és 61 centi a paraméter, a nővére pontosan 3 hónaposan volt ekkora. Le fogja hagyni a növésben, de nem is baj, legalább lesz a nagylánynak egy saját verőlegénye, a diszkós időszakra. :D 

A tanácsadás után a hátamra vettem a laptopot, és elvittem egy szervízbe. Sok leírást kár is lenne erre pazarolni, mindenki látott már IT-seket, én csak Gombóc Artúrnak neveztem őket már itthon... :D Ígéretet kaptam, hogy 3 nap múlva visszakapom egyetlen kapcsom a külvilághoz, társadalmi életem virtuális terét, de persze a karó és a varjú látványa azért ott lebegett előttem... :D 

Ez az irtózatos hőség megviselte a kölyköket, mondjuk nem rossz irányba: a héten minden nap délután 1 és 4 óra között alvás volt, Minimanga húzta a lóbőrt, és olyan szerencsém volt, hogy Joszipovics is a nagyrészét átdurmolta ennek az intervallumnak. :) Ráadásul a pelenkával is spórolhattunk: amit megittak, kiizzadták, szóval sokkal kevesebbet pisiltek, tiszta haszon. :D Mini napközben a kis medencéjében pancsolt, nekem mondjuk ez nagy parám, a víz kizárólag 10-es erősségű szélvihar keltette hullámok esetén érte volna el csajos lábfejének magasságát, de én nagyon fosadozok attól, hogy hasraesik/beveri a fejét/ráesik a zongora, és belefullad, szóval jól van ez így. Így is el tudott játszadozni a locsolóval meg a vízimalommal, és így is elég kártékony tudott lenni, ha arról volt szó: a nyugágyban élveztem azt a 3 percet, amíg épp egyikük sem vonyított, a hátamat napoztatva. Egyszercsak hallom, hogy Mini vékony hangja egyre közeledik, majd vagy fél liter hideg víz zúdul a hátamra... Elhaló hangon közöltem, hogy ilyet nem csinálunk anyával, vagy vállalja a következményeit, ha anyából előtör az állat... :D 

Így a második hónapra már gyanús lett, hogy fiam nem tartja a fejét, ha a karjánál fogva emelem, ezért bejelentkeztem dévényre, állapotfelmérésre, a régi gyógytornászunkhoz. Nagy örömmel fogadott, nagyon jó fej csaj, mivel egy évig jártunk hozzá, egész jól összehaverkodtunk. Sokszor nevetgéltünk kedélyesen, amíg Mini hörögve visított a kezelések közben... :D Hiába, no, az anyai szív, mi? :D Megcsodálta a legújabb gyerekemet, és egyből rátért a lényegre. Mármint arra, hogy vajon kire hasonlít a kölyök, merthogy se ránk, se a tesójára nem... :D Ez csak amiatt kényelmetlen, mert a gyógytornász már a 3. volt, aki ezt megjegyezte. Az első a férjem... :D Mindegy, azt mondtam, hogy a lényeg, hogy nem fekete, a többit meg majd kimagyarázom. :D A férjemnek is volt egy beszólása, játszott a kicsivel, és így szólt neki: "Mosolyogj rám, lehet, hogy én vagyok az apád..." :D De mindegy is, aranyos, nem sír, és szép, szóval bárhogy is, felneveljük. :DD 

A nyár legmelegebb hetének végét a szokásos strandolással terveztünk eltölteni, szombat délután kivonultunk ezért a törzshelyünkre. A mókás az volt, hogy elfelejtettük elhozni a strandsátrat, ami a szoptatást kissé megbonyolította, de nyilván megoldottam, még olyan pici a kölyök, fel sem tűnik, ha a törölközővel a vállamon látnak, hogy ott egy baba is van. :) A nagylánynak viszont kifejezetten hasznosak ezek a délutánok, nem mondhatnám, hogy sokat mozog gyerekek között, így a strand a megfelelő helyszín, hogy a szociális készségeit finomítsa. Értem ezalatt, hogy vízijátékok cserélgetése, a mindig a másik bizbasz kell, a ne vedd el, nem a tiéd, és a hagyd, hadd játsszon vele a kisfiú is mondatok repkedtek egész délután, köröskörül a medenceparton. Egy pár hasonló korú gyerekekkel vállalta be a szombat délutáni vízparti időtöltést, velük beszélgettünk, hogy hogy lehet túlélni a dackorszakot. :) A késő délután folyamán felhők jelentek  meg az égen, annyira üdítő volt, hogy végre nem éget a nap... Másnap már esőre és 15 fokra ébredtünk, az éjjel nagy vihar támadt, és egy időre elűzte a kánikulát. Volt némi nosztalgia bennem, még azokból az időkből, amikor aludtam éjszakánként, hogy mennyire imádtam, amikor végre enyhülést hozott a nyár, és olyan jókat tudtam aludni, annyira pihenten ébredtem az ilyen viharos, esős, hűvös éjszakák után. Hát majd jövőre. :D 

Hétfőn már tűkön ülve vártam a reggel 9 órát, hogy telefonálhassak a guruknak, hogy mintha péntekre nekem be lett volna ígérve valami... Csörög, felveszik, következő párbeszéd: 

"Igen, látom, egy laptop, winchester meghibásodással."

"Az lesz az."

"De ezt a gépet még be lehet kapcsolni, és F4-gyel továbbenged a windowsba."

"Igen. De úgy gondoltam, hogy ez már bármikor tönkre mehet."

"De akkor lehet, hogy ki kell cserélni a HDD-t."

"Igen. Ezért is vittem le Önökhöz a gépet. Rá is írták a lapjára."

"De az kb. 20 ezer lesz."

"Igen. Már ezt is megbeszéltük. Kétszer is."

"Akkor szeretné megjavíttatni?"

(NEM BAZMEG, fesd át, és jó lesz tálcának, a fene a hülye fejedet, hogy a sovány malac rakná beléd, hát mi a jó fenéért vittem el hozzátok a gépet???)

"Igen, ha volna szíves."

"Akkor holnapra készen lesz." 

Szóval így kerülök én mindig egy lépéssel közelebb az elmúláshoz, amit egy hirtelen szívelhalás fog kiváltani majd egy szép napon, valami szakemberrel történő egyezkedés közepette. :D